Ti már jóval a nagy divathullám, a Radiohead meg a Nine Inch Nails hasonló akciói előtt ingyenesen letölthetővé tettétek a lemezeiteket. Miért?  Nekünk az elejétől kezdve fontos volt, hogy ha már ilyen „nehezen eljuttatható” zenét játszunk, akkor igyekezzünk minél több embernek hozzáférhetővé tenni, ennek pedig ez volt a legegyszerűbb módja. Ha nem tesszük ezt meg olyan korán, akkor valószínűleg egészen máshogyan is alakulnak a dolgaink. És pont ezért a jövőben is így fogjuk csinálni, mert nekünk továbbra is az a legfontosabb, hogy minél többen megismerjenek minket. Ráadásul az sem igaz, hogy emiatt nem vesznek az emberek CD-t, mert nagyon sokan vannak, akik letöltötték, aztán a koncerteken meg is vették a lemezeinket. Már az első anyagotokkal is koncerteztetek külföldön, ami azért nem gyakori. Hogy csináltátok? Önerőből. Egyszerűen igyekeztünk minden lehetőséget megragadni, ami kínálkozott akkoriban, a MySpace, meg úgy egyáltalán az internet széles körű elterjedése előtt, tehát leveleztünk, mentek a telefonok. Volt persze külső segítségünk is más zenekarok, például a Trottel vagy a Persona Non Grata révén, akik már eljutottak előttünk külföldre. Egy idő után meg már kaptunk meghívásokat is, így játszottunk Németországban is többször, vagy Oroszországban. Lenne egyébként értelme csak Magyarországon, Magyarországnak zenélni? Nem hiszem, hogy azért van értelme a zenélésnek, hogy földrajzilag elhelyezzük valahova a dolgot, mégis azt mondom, hogy Magyarország, sőt Kelet-Európa is kicsi ehhez. Sokkal érdekesebb, ha el tudja vinni az ember a zenéjét máshova is, mert teljesen más a szemlélet, és azon belül a kritikai szemlélet is. Nem jobb vagy rosszabb, csak más külföldön játszani, mert ott nem úgy tekintenek rád, hogy „jó, jó, magyar, itt ez jónak számít”. Én azt szeretném, hogy folyamatosan megmérettessen a zenekar a külföldi mezőnyben is, mert az nyilván erősebb. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy nemcsak instrumentális zenét játszotok, hanem egyenesen kategorikusan tartózkodtok az énektől. Ez miért van így? Ha egy zenében van ének, akkor ahhoz szükségeltetik valami „üzenet” vagy „mondanivaló” is, mi viszont ezt soha nem szerettük volna ilyen sarkos formában odatenni. Nem úgy értem, hogy a Pozvakowskinak nincs „üzenete”, csak nincs olyan üzenetünk, amit szövegben lehet interpretálni. Másrészt nem is kívánja meg a zenénk az énekhangot, ahogyan a gitárszólót, meg semmi más ilyen „klasszikusabb” elemet sem. El sem tudom képzelni benne ezeket. Amit át akarunk adni, az átjön a zene hallatán születő benyomásokból meg a vetítésből. Valamennyire az ének helyett is van akkor a vetítés? Igen. Egyre többen mondják, hogy ennek a zenekarnak a vetítés az énekese és a frontembere, mert egyrészt úgy szórakoztat, és úgy tartja ébren a figyelmet, ahogy az egy jó frontembertől is elvárható, másrészt pedig egyszerűen jól ki is egészíti egymást a kettő. Az a kesze-kusza hangulatsor, ami megjelenik a zenében, átjön a vetítésből is. Eleve úgy is találtátok ki magatokat, hogy legyen vetítés? Igen. Én úgy gondolom, hogy ez a zene meg is kívánja a vizualitást. Az meg külön szerencse, hogy olyan vetítést tudunk csinálni, amiről bátran el merem mondani, hogy bárhol a világon ritkának és radikálisnak számít. Persze meg is értem, hogy nem sokan használnak ekkora arzenált, mert iszonyat nagy meló több száz kiló vasat cipelni koncertről koncertre, de hát mi ezt már bevállaltuk, és így is marad. A vetítősünk, Szeredi Csaba egyébként is mozigépész, és nagyon érdekli a művészetnek ez a része, de benne van ebben a különbözni akarás is. Projektora és laptopja bárkinek lehet, és hát tudjuk azt is, hogy azokkal mit lehet csinálni. Ez a celluloidtekercses módszer sokkal érdekesebb és eredetibb. Már a vetítőgépek látványa is egész más. Mindig beletesznek titeket a posztrock-kategóriába, most is a Monóval léptek fel, pedig nem feltétlenül tartoztok ahhoz a színtérhez. Szoktátok félreértett zenekarnak érezni magatokat? Mi csak kísérleti rockzenének nevezzük azt, amit játszunk. A posztrock kifejezést szerintem csak azért aggatták ránk, mert sokan a kifejezéssel sem tudnak mit kezdeni, meg velünk sem, és összekapcsolták a kettőt. De nem érdekel annyira a dolog, ha pedig ezt a mostani koncertet vesszük, akkor még örülök is neki, hogy a posztrock kapcsán ránk gondoltak, mint lehetséges előzenekarra. Végül is, ha az emberek nem kezdik ránk azt mondani, hogy posztrock-zenekar vagyunk, akkor nem játszunk már másodszor a Mono előtt, és nem léptünk volna fel a Pelicannal vagy a Callistóval sem. Az ócska, de hasznos kérdés: min ügyködtök mostanában? Van egészen konkrét aktualitás, ugyanis pont a Mono-koncerten lesz először kapható az új bakelit-kislemezünk. Egy saját szám és egy Man or Astro-man?-feldolgozás szerepel rajta, de az is teljesen át lesz alakítva a saját szájízünk szerint. Még nekem sem volt a kezemben a kész lemez, de ott este meg lehet majd vásárolni, ez biztos. És annak lesz valami következménye, hogy idén vagytok tízévesek? Nagyon tervezzük. Valami rendhagyó dolgot szeretnénk csinálni, de ez csak őszre várható. Addigra szeretnénk egy új albumot, és ahhoz egy különleges bemutató koncertet is, valami exkluzív helyszínen, még grandiózusabb vetítéssel. Szeretnénk megfelelni ennek a tízéves évfordulónak. Mi volt a legjobb ebben a tíz évben? Nekem a Microtron lemezünk megjelenése, és az azutáni időszak, amikor szembesültünk vele, hogy mennyi helyre eljutott az album. Akkor hirtelen érezhető lett, hogy az embereket érdekli ez a dolog, pedig mi már majdnem kezdtük úgy érezni, hogy nem is. Szóval, ez a 2007-től egészen máig tartó időszak a legjobb, ami gondolom, az előző hét év gyümölcse. És mi volt a legrosszabb? Csak kisebb dolgok jutnak eszembe. Önhibánkon kívül elmaradt koncertek, amikből sajnos volt bőven, durrdefektek, ilyenek. De ezeken ma már inkább nevetünk. Persze lehet, hogy az igazán negatív dolgok csak most várnak ránk… (nevet) Csak nem. Tapasztalataid szerint tíz emberből hány tudja helyesen leírni a neveteket? Nagyon jó kérdés, örülök neki… mondjuk tízből hármat tudok mondani, jó? Nektek jó? Hát, egyébként ez is egyre javul. Eleinte teljes katasztrófa volt a dolog, de most már azért alakul. – Bus András –