Szeretettel köszöntelek a Programajánló Klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Programajánló Klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Programajánló Klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Programajánló Klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Programajánló Klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Programajánló Klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Programajánló Klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Programajánló Klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Egy wikipédia-szócikk terjedelmében össze tudnád foglalni a West-Balkán történetét a kezdetektől napjainkig? A West-Balkán története pár év előzmény után 2001-ben kezdődött a Kopaszi-gáton. Az ottani környezet és az egésznek a fílingje adta az ötletet: a Duna, a zöld, hogy békák brekegnek reggel. Igazából tehát minden adott volt, nem mi teremtettük a helyet, és a miliője, a hangulata vitte el a dolgot. Két régi barátommal, egy építész és egy ipari formatervező sráccal csináltuk meg. Az egésznek a környezeti adottságok mellett az a naivság volt a bája, hogy ez a három fiatal hülyegyerek fogja magát, és csinál egy kocsmát. Éjjel-nappal ott voltunk, és mi is buliztunk. A helyet egy-egy nyárra adták mindig oda, akkor már beindult ott a területfejlesztési projekt. 2003-ban már hetente több ezren kijártak, kialakult a masszív törzsgárda, úgyhogy 2004-re grandiózus terveink voltak; három szintet képzeltünk el: a fenti rész és a futballpálya mellett egy hatalmas kiülős stéget is akartunk az öbölbe. Mire mindezt megterveztük, mondták, hogy mégsem kapjuk meg a helyet. Akkor úgy nézett ki, hogy vége, ennyi volt a WB, megy vissza mindenki a szakmájába dolgozni. De aztán még azon a nyáron hívtak bennünket, hogy mutatnának egy épületet a Kisfaludy utcában. Megnéztük, és beleszerettünk a kis kertbe az udvaron – olyan volt, mint egy parasztház a nagyvárosban. Ez a WB más volt, mint a Kopaszi-gát, inkább amolyan társasági hely; egy ideig ment is a fanyalgás a régi közönség felől, de persze idővel ennek a helynek is kialakult az új törzsközönsége. Ez egy bontásra ítélt ház volt, és a kivitelező cég szólt, hogy mivel szimpatikus nekik, amit csinálunk, és hogy odaszoktattuk a fiatalokat a városnak egy olyan részére, ahová addig jellemzően nem jártak, „lepasszolnak” nekünk egy másik helyet, ahová átköltözhetünk, ha a Kisfaludyt ledózerolják. Ez lett a Futó utcai WB, ami eredetileg két épület volt, közte utcával, és rengeteg olyan építészeti megoldást alkalmaztunk a kialakításakor, amik a közönségnek nem tűntek fel, csak a szakmának. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy a WB-t beválasztották egy évente egyszer kiadásra kerülő holland építészeti szaklapba az év legjobbjai közé, közvetlenül a sevillai Operaház után, ami azért elég durva. Közben beszálltunk egy utcaszakasz-felújítási projektbe a nyolcadik kerülettel közösen, aminek eredményeként letelepedhettünk volna ott. Lelkesen belevágtunk, csináltunk is egy játszóteret, aztán egyszer csak ez a projekt félbeszakadt, és úgy láttuk jónak, ha egyelőre szüneteltetjük. A Futó utcának 2007. december 31-én lett vége, ezután egy évet álltunk úgy, hogy lövésünk sem volt, mi lesz. És ismét bennünket hívtak azzal, hogy nézzünk meg egy helyet… Ami nyilván a Skála Metró volt. Más hely szóba sem jött? Nem. Nagyon sok hely miatt hívtak bennünket, mert a városban sok használható üres épület van. Öt-hat helyet néztünk meg, amik között volt olyan, ami üzleti szempontból jó lett volna, ugyanakkor egyiknél sem éreztük azt, hogy lenne valami a térben. Illetve egy hely volt, amibe beleszerettünk, a Paulay Ede utcában, az Új Színház mellett. Végig is ment a dolog az összes hivatalon, a színház is támogatta az elképzeléseinket, viszont a másik irányban szomszédos szálloda szóba sem állt velünk, és megvétózták a tervet. A Skálában mi fogott meg benneteket? Itt, ez a harmadik emeleti szárny, ami MÁV-irodaháznak épült, üresen állt. A „nagytermünk” helyén konferenciaterem volt, dupla belmagassággal; a kialakítása és az akusztikája miatt izgalmas dolgokat lehet belőle kihozni hang- és fénytechnikailag. Milyen építészeti kihívások elé állított benneteket a hely? A legnagyobb kihívás, hogy ez egy acélszerkezetű épület, ebből adódóan hangra berezonál. Amikor építették, kb. „ráöntötték” a szomszédos házra a Jókai utca felé, a két ház teljesen össze van épülve, tehát ez továbbadja a rezgést. Emiatt meg kellett csinálni a hanggátlást, ami azzal járt, hogy az egész teret újra kellett építeni a plafontól a padlóig úgy, hogy az a régi szerkezethez sehol se kapcsolódjon, ezt hívják „ház a házban” rendszernek. Ez sem egy látványos dolog, három hónapja csak ezeket a csupasz falakat húzzuk fel. Aztán, mint kiderült, irgalmatlan anyagnyelő az épület, pl. csak az álmennyezet ötrétegű. Hónapok óta csak pislogunk, hová tűnnek az anyagok, amiket öt daru emelget hajnalban, miközben látszólag semmi nyoma sincs. És akkor még a belsőépítészeti részéhez neki sem kezdtünk. Nem is fogunk, majd nyitás után: a négy programnap mellett a hét három napján megy tovább az építkezés, s úgy saccoljuk, hogy fél évig folyamatos alakulásban lesz a hely. Hová helyezed el a WB-t a budapesti szórakozóhelyek „skáláján”? Szerintem piaci űrt tölt be ez a terem, azzal, hogy egy 1600 embert kényelmesen kiszolgáló tér, de klubfílingje van. És ilyen hely nincs, mert vagy vannak a csarnokok, vagy vannak a kisebb klubok. Mi a legfőbb törekvésetek a WB-vel? Az, hogy egy olyan klub legyünk, ahol a közönség és a fellépők is minőségi kiszolgálást kapnak; és ez szerintem Budapesten még mindig nem általános, tisztelet a kivételnek. Milyen közönségre „lőttök” a hellyel? Az elhelyezkedésből adódóan, ami programszervezési szempontból zseniális, ez a WB szélesebb és vegyesebb közönséget fog be, mint az eddigi helyeink. Persze, ezen belül, mivel ez egy programhelyszín, így az adott program határozza meg a közönség összetételét. A programok összeállításában nyilván szerepet játszanak szubjektív döntések, pl. hogy legyen-e 2 Unlimited-koncert vagy ne legyen (ne legyen, max. viccből), de mondjuk a legújabb elektronikus tánczenék mellett a hagyományos diszkó ugyanúgy belefér, tehát nincsenek ilyen skrupulusaink. Szerintem manapság amúgy sincs jogosultága ennek az egész underground-mainstream elhatárolódásnak. A lenti kávézó-étterem célközönsége viszont konkrétabban meghatározható: ott elsősorban arra számítunk, hogy a mi korosztályunk, a késő húszasoktól a negyvenesekig találkozóhelye lesz, értelmiségieké, művészeké. A helyet „körbejártuk”, úgyhogy beszéljünk végül a WB csapatáról. A történetünkből adódóan folyamatosan „fejlődik” a csapat: van, aki a Futó utca, van, aki a Kisfaludy utca óta „tag”, de olyan is akad, aki a Kopaszi-gát óta „túlélőzik” velünk. A vendéglátósunk egy művészettörténész lány, aki egy gasztro-zseni, a sajtósunk filozófus, a grafikuslány az Iparról jött. Viszonylag ugyanabba a korosztályba tartozik mindenki, és ugyanazokban a körökben mozgunk. Igazából most, menet közben esik le, hogy mibe is vágtunk bele; hogy ez egy kőkemény vállalkozás, amit sikerre kell vinnünk, mert megvan benne a lehetőség. Úgyhogy fel kell nőnünk a feladathoz. – Bugi Jakab –|
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!