Az ügynökök a paradicsomba mennek

Hiányzik a rendszerváltás a magyar mozikból, pedig a húszéves évforduló épp elég ürügy lenne a visszatekintésre. Hisz minden rendes társadalom feldolgozza, értelmezi a közelmúltját, hogy tudja, miből, honnan jön,s ezáltal hova tart. (Persze a magyar filmipar eddigi működése sem segítette az alkotókat a nagy átgondolásban és tervezésben, épp most pedig minden változóban van.)

Frissítve: 2010. 12. 15. 14:34 Dézsy László dokumentumfilmes épp húsz éve szeretné megcsinálni filmjét Kakukkról – ez volt a fedőneve annak az SZDSZ-es vezetőnek (avagy az 1989-ben a vezetőségben lévő személynek), aki beszervezett ügynök volt.

Minden adott egy drámához, amely kibonthatná a Kádár-korból, a puha diktatúrából a békés átmenet által demokráciába jutó ország és társadalma történetét. Egy rendszerbarát család sarjaként él jólétben Kárász Mátyás, aki titokban mégis ellenzéki akciókban vesz részt. Miután másodszorra is lebukik, a rendőrség két utat kínál fel neki, az emigrációét vagy az együttműködését – Kárász az utóbbit választja. Az eseményeket az ő szemszögén keresztül látjuk egész az első választásokig, majd a parlamenti képviselőségig.
  A film kétségkívül alapozhatna a személyiségekre és a szerepek közti konfliktusból szép dráma bontakozhatna ki. Ám Dézsy érezhetően többet akar: ítéletet mondani a rendszerváltásról, megvilágítani minél több részletét – az igazság kijózanító erejével akar hatni.

Sajnos ebből csak félresikerült vádaskodás lesz. Az SZDSZ-ben (nincs így kimondva a párt neve, de egyértelmű a dolog) az egyik vezető besúgó – hogy ki, azt bizonyára a jogi következmények miatt sem nevezi meg  a film. Ez így egyrészt nem nagy újdonság (minden pártban voltak besúgók). Másrészt nem is jó semmire, csak sommás ítélkezésre. Az egész rendszerváltás hazugság, átverés, csalás? Mindent a KGB és a Nyugat tervelt ki? Mi magyarok megint semmiről nem tehetünk, semmit nem tehettünk?
 
Ha még így is van, ezt csak akkor hiszem el, ha hiteles filmes eszközökkel mondják el nekem – azonosulható sorsokkal, kidolgozott karakterekkel, gördülékeny történetvezetéssel, magával ragadó képekkel, jó színészvezetéssel és -választással. Mindebből semmi nem valósul meg, minden erő „az igazság” kimondására összpontosul – és enyészik el hiába.