Hogy miért e siker, e csodás termés (és nemcsak egy-egy kiemelkedő mű), nem e cikk témája kifejteni, de meg lehet említeni a valósághoz való viszonyt mint kulcselemet. Azért is emelném ki ezt, mert a Sporthorgászat kulcsa is itt keresendő.

A producer-vágó-író-rendező, 1971-es születésű Adrian Sitaru kisfilmek után a Sporthorgászattal lépett be a nagyjátékfilmesek közé. A film kevésbé megszokott formai leleménye (hogy a kamera az egyes szereplők szemszögét jelenti, így sok az ugrálás, mozgás) eleinte zavaró, ám később kiderül, nem csak a művészieskedés, az erőltetett egyénieskedés miatt van. Sőt, a film végére egyértelmű lesz, a Sporthorgászatban semmi arisztokratizmus nincs, hogy úgy mondjam, igazi népfilm. Szinte népmese.
 
Mihai és Lubi együtt indulnak egy csendesnek és békésnek ígérkező piknikre, ám a nő (mint kiderül, nem felesége, hanem szeretője a férfinak) véletlenül elüt egy erdő szélén kóricáló prostituáltat. Úgy tűnik, a nő meghalt, ezért meg akarván szabadulni a holttesttől, az erdőbe viszik, ahol azonban a lány feléled. A pár végül úgy dönt, elviszi a lányt a piknikre, ahol azonban egy furcsa, erotikus vibrációtól sem mentes háromszögelés indul meg, mely során nem tudni, ki mit akar, mik a tervei, ki kit manipulál – végül egy nagyon emberi zárlat világítja meg az egész tóparti jelentesor célját. A Sporthorgászat nem akciófilm, leginkább a párbeszédekre épít (a rendező drámasorozatot is rendezett, van érzéke a verbális feszültség felkeltéséhez és fenntartásához), a kamera-szemszög pedig a beszélők/hallgatók ki nem mondott vágyait, gondolatait közvetítik (pl. amikor a férfi-kamera lesiklik egy cseppet sem takargatott dekoltázsra). A valóság pedig ott jön be a képbe, ahogy Sitaru játszik vele – nem fél hétköznapi, átlagos emberek problémáiból kiindulni, majd felfűzni erre egy történetet úgy, hogy közben szórakoztat, feszültséget teremt. (És itt most csak utalok a magyar filmesek – és a közönség -  valóságiszonyára, realizmusra való képtelenségére.) Az új román film, benne Sitaruval, nem fél a román valóságtól, játszik vele, érdekli, foglakoztatja, inspirálja, tehát a film az embereknek, az emberekről szól – azaz a film társadalmi szerepet tölt be, minden erőltetés, verdikt, kultúrpolitika nélkül. Jó, hogy nem látszik, mert szépen besárgultam az irigységtől.