Végre egy olyan akciófilm, melyben nem lőnek mindenkit halomra, sőt a lőfegyvereknek nem is jut szerep. Az igaz történeten alapuló sztori szerint egy jókora tehervonat mozdonyvezető nélkül maradva elkezd száguldani a síneken, a vagonokban jókora adag mérgező vegyi anyaggal. Mivel a vasúttársaság elcseszi a dolgokat (konzultáltak a MÁV-val?), csupán két vasúti dolgozó állíthatja meg a szerelvényt, mielőtt az nagyobb bajt okozna. Ugyan Tony Scott rendező rendkívül látványos képeket mutat be nekünk az óriásvonat féktelen száguldozásáról, de a filmben egészen az utolsó fél óráig nem nagyon történik más, csak a szereplők beszélgetnek egymással, amitől jobban megismerjük őket, így a végére izgulunk is a sikerükért.

Hogyan került egy elsőfilmes rendező alkotásába?A Csudafilm forgatásán találkoztam Rakonczay Viktor zeneszerzővel, és itt beszélgettünk arról, hogy jó lenne valamikor valami drámaibb, fájdalmasabb filmet, afféle mai film noirt csinálni... Amikor szóba kerüt, hogy én szívesen játszanék ilyet, azt mondta, van egy haverja, aki író, és ír majd nekem egy ilyet... El is felejtettem, aztán egy-két évvel később telefonáltak, hogy elkészült, és írtak nekem egy szerepet.

Elképesztően sűrű a DJ-naptárad. De amikor kezdted, akkor minden nap játszottál, ez igaz?

PZS: Igen. 1989 szilveszterén kezdtem a DJ-zést, a Tilos az Á-ban, akkor nyitott a hely. Majdnem két évig voltam ott, ebből egy éven át minden nap játszottam. És már akkor tudtam, hogy annál jobb itt soha nem lesz. Nem azért, mert jobbak voltak a zenék, vagy a bulik, hanem az emberek mentalitása annyira pozitív volt, mindenki azt gondolta, hogy na, akkor majd most jó lesz, mindenki örült mindenkinek és mindennek.

Ti már jóval a nagy divathullám, a Radiohead meg a Nine Inch Nails hasonló akciói előtt ingyenesen letölthetővé tettétek a lemezeiteket. Miért?  Nekünk az elejétől kezdve fontos volt, hogy ha már ilyen „nehezen eljuttatható” zenét játszunk, akkor igyekezzünk minél több embernek hozzáférhetővé tenni, ennek pedig ez volt a legegyszerűbb módja. Ha nem tesszük ezt meg olyan korán, akkor valószínűleg egészen máshogyan is alakulnak a dolgaink. És pont ezért a jövőben is így fogjuk csinálni, mert nekünk továbbra is az a legfontosabb, hogy minél többen megismerjenek minket.

Megkönnyebbülés számodra, hogy ilyen hosszú idő után végre van egy lemezetek, amiről lehet beszélni az interjúkban? Nem. Valójában ez nekem kínszenvedés, ugyanis utálok a lemezeinkről beszélni. (nevet) Elvégre pont azért adunk ki egy albumot, mert úgy érezzük, hogy mindent elmondtunk vele, amit el akartunk mondani. Sokkal jobban szeretek koncertek, turnék alkalmával interjúzni, mert ott vannak történések, amikről lehet dumálni, például a helyi dolgokról meg ilyenekről.

•  Egy wikipédia-szócikk terjedelmében össze tudnád foglalni a West-Balkán történetét a kezdetektől napjainkig? A West-Balkán története pár év előzmény után 2001-ben kezdődött a Kopaszi-gáton. Az ottani környezet és az egésznek a fílingje adta az ötletet: a Duna, a zöld, hogy békák brekegnek reggel. Igazából tehát minden adott volt, nem mi teremtettük a helyet, és a miliője, a hangulata vitte el a dolgot.  Két régi barátommal, egy építész és egy ipari formatervező sráccal csináltuk meg.